Találkozó a szülőkkel – mert a gyerek nem játék

A Maimonidész Gimnázium vezetősége lehetőséget teremtett arra, hogy az intézménybe jelentkező gyerekek szülei személyesen is megismerkedjenek velük, és minden felmerülő kérdésükre választ kaphassanak szűkkörű, vacsorával egybekötött beszélgetések alkalmával január folyamán. A beszélgetéseken az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az intézmény fenntartója részéről Köves Slomó vezető rabbi vett részt, illetve az iskola operatív igazgatója, Szilánk Zsuzsa és a vezető tanárok válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

Nem megszokott, hogy a szülők és az oktatási intézmények már a felvételi eljárás előtt találkozót kezdeményezzen a jelentkező gyerekek szüleivel, mi volt ennek az oka?

Szilánk Zsuzsa, a Maimonidész operatív igazgatója: Mi egy új gimnázium vagyunk, ezért természetesen nekünk több dolgot kell megtennünk, hogy megismertessük magunkat, mint egy évtizedek óta bejáratott iskolának. A vezetőség számára fontos volt, hogy személyesen is találkozhassanak velünk a szülők, megismerhessük a specifikus igényeket, és egy a megszokottnál közvetlenebb, együttműködő viszony alakuljon ki a családok és a gimnázium között.

Milyen kérdések merültek fel a találkozók alkalmával?

Sokféle kérdést kaptunk, a kóser étkezéstől kezdve a nyelvoktatás részletein keresztül a külföldi tanulási lehetőségekig. A leginkább talán azt volt fontos elmagyaráznunk, hogy milyen nagyszerű lehetőségeket nyújt egy a szokásosnál kisebb csoportokkal dolgozó iskola, valamint az intenzív nyelvoktatás, és hogy az a típusú, gyermek- és képesség központú számonkérés, melyet a Maimonidészben vezetünk be, hogyan tudja maximálisan garantálni a sikeres érettségit és a felvételit a felsőoktatási intézményekbe.

Milyen előnye lehet annak, hogy a jelentkezni kívánó diákok szülei részt vehettek egy ilyen beszélgetésben?

Egyrészt azt gondolom, megnyugtató volt számukra is látni azt, hogy egy valóban professzionális csapat dolgozik a gimnáziumban. Másrészt sokkal közvetlenebb kereteket jelentett mindez, mintha csak a honlapunkról vagy a tájékoztató füzeteinkből szerezhetnének információt. Mindezek mellett arra is lehetőséget adnak ezek a találkozók, hogy a szülők egymás közt is meg tudják osztani kérdéseiket, pozitív vagy negatív tapasztalataikat az előző iskolákból, illetve az igényeiket.

Maimonidesz-Gimnazium

A találkozók segítenek abban, hogy szülők és tanárok közelebb kerüljenek egymáshoz, átbeszélhessék az iskola nyújtotta lehetőségeket. Róza Zsuzsánna Rachel, a beszélgetésen résztvevő egyik szülő ismerősök által hallott az iskoláról.

 

Miért keltette fel az iskola a család figyelmét?

Minden gyerek más, eltérő igényekkel és képességekkel, fontos, hogy ezt a kiválasztott oktatási intézményben figyelembe vegyék. Ismerjük az itthon található iskolák nyújtotta lehetőségeket: sok a gyerek, és a sok eltérő szükséglet miatt egyre nehezebben lehet a pedagógusoknak csak az oktatással foglalkozniuk, a serdülőkor pedig épp az az időszak, amikor még igazán nagy hatással lehetünk a gyerekekre.

A Maimonidész Gimnázium a mi fiunk számára azért nagy lehetőség, mert itt kis létszámú csoportokban tanulhatnak a gyerekek, és mivel kevesebben vannak, ezért a tanárok jobban tudnak figyelni az egyéni lehetőségekre és szükségletekre, itt igazán megvalósulhat a felzárkóztatás és a tehetséggondozás is.

Mit vár a Maimonidész tanáraitól, vezetőségétől?

Ahogy azt a személyes találkozón elmondták, itt tényleg középpontban lesz az egyéniség. Látják, hogy minden egyes gyerekben ott van a tehetség, itt a tanárok nem csak az elmaradásra, a hiányosságok pótlására figyelnek, de az egyéni utak, a tehetség kibontakoztatására is. Úgy éreztük már az első beszélgetésen is, hogy a szülők be lesznek vonva az iskolai nevelésbe, a nehézségeket és az irányokat közösen lehet megbeszélni velük.

Milyen kérdésekre kapott választ a személyes találkozón?

A zsidó valláson túl a magas szintű angoloktatás is nagyon fontos szempont számunkra. Ha a gyerekek a mindennapokban angolul gondolkodnak és tanulnak, sokkal jobban el tudják sajátítani a nyelvet. Fontos volt még szülőként továbbá, hogy egy olyan iskolában tanulhasson tovább a fiunk, ahol nem a fogyasztói társadalom következő nemzedékét nevelik ki, hanem ahogy azt az iskola mottója is mondja, valóban a maga útja szerint nevelik a gyerekeket. Sok esetben azt látjuk, hogy egy kész rendszerben gondolkoznak a tanárok és nem veszik figyelembe az egyéni igényeket. Úgy látjuk, hogy a Maimonidészben az osztályban lévő egyéniségeket szem előtt tartják majd, a tanulók személyiségére szabott oktatási utat választanak. Ez nagy húzóerő a gyerek számára is, segíti az önértékelését.

Mi volt a beszélgetés legpozitívabb hozadéka az Ön számára?

Fontos volt, hogy találkozzunk a tanárokkal, tényleg igazi partnerként kezeltek minket. A vezetőség és a tanárok is számítanak a szülőkre, fontos számukra a közös cél és nem ijednek meg a nehézségektől, attól, hogy minden gyerek egy egyedi kihívás.